Rólam

Ambrusicsné Müller Margit
kozmetikus, life coach

22 év egészségügyben, nővérként eltöltött idő után, 40 évesen kezdtem el a kozmetikus iskolát.

2009-ben nyitottam meg saját szépség szalonomat, amit  sikeresen üzemeltetek.

Szeretem az embereket, úgy érzem „értek hozzájuk”, ők is szeretnek engem, a bizalmukba fogadnak, megosztanak velem olyan dolgokat is amik néha a legbelsőbb titkaik, mert tudják, nálam ezek a titkok biztonságban vannak.

2015 őszén, pusztán kíváncsiságból jelentkeztem egy life coach képzésre, ami 2016. februárban kezdődött és szinte egy időben zajlott egy súlyos porckorongsérv betegségemmel, mégis lelkileg megerősödve, a betegségből meggyógyulva vizsgáztam le, mert amit ott tanultam és tapasztaltam az még inkább megerősített abban, hogy fejben dőlnek el a dolgok és csak én változtathatok az életemen.

A betegség figyelmeztetés volt, túl sokat vállalok, bár nem kényszerít senki, tanuljak meg „nemet” mondani, hogy több időm legyen magamra és a családomra, barátaimra, akaratlanul is kizsigereltem magam. Most már tudom, határokat kell szabni, magunknak és bizony másoknak is és nekünk kell eldönteni majd megtervezni, milyen életet szeretnénk magunknak.

Nekem sikerült és ebben nagyon nagy szerepe volt a coachingnak.

Ezért gondoltam, most belekezdek. Nincs ugyan mögöttem több év coach tapasztalat és számtalan lebeszélgetett coaching óra, de van hitem, nyitottságom és megszerzett tudásom, hogy segítsek Neked, ha szeretnéd.

A jövőnek sok neve van:
a gyenge úgy hívja, elérhetetlen,
a gyáva úgy, ismeretlen,
a bátor lehetőségnek nevezi.

                                              Victor Hugo

Légy bátor!
Várlak szeretettel!

User Login Form